50-400-1 MILLIÓ

A Csapatparancsnok Jubileumi Köszöntője

Kedves Cserkésztestvéreim!  Kedves Barátok!

            Ötven, négyszáz, egymillió!   Három szám, és mindegyik ránk vonatkozik!

            Ötven évet ünnepelünk.  Ötven évnek a programjait a mi cserkészcsapatainknál.  Egy félévszázadra való őrsi foglalkozás, cserkészebéd, népdal, kirándulás, bál, játék, számtalan szeretetkör a tábortűzek végén. 

            Az elmúlt 10 év alatt többször született újra a cserkészcsapatunk, új emberekkel, új lendülettel, új kezdeményezéssel.  El sem tudom képzelni, hogy hány újuláson mentünk keresztül 50 év alatt!   A kezdetnél a nevek választásával, a többszörös csapatotthon-változással.  Ezután, 1968-ban megvettük a mostani nagyszerű házunkat, amely 1990-ben megint új lett legnagyobb renoválása alkalmával. 1997-ben, pedig átnevezésekor harmadszor született újra amikor megkapta Bodnár Gábor nevét!  Meg se tudjuk számolni, hogy hány sátrat használtunk el, hogy hatosok és harmincnyolcasok hányszor énekeltük együtt a cserkészindulót, újabban mind a három versszakával, hogy a betlehemezéseknél hány alkalommal hírdettük Jézuska születését és kértük a Jóisten áldását egy-egy cserkészév kezdetén a szentmisék keretében.  Nem tudjuk, hogy körünkben hányszor hangzott el a "Jó Munkát!" cserkészköszöntésünk vagy hányszor gyakorolta valaki a törvények valamelyikét!

            Hogyan történt ez?  A kezdet kezdetén, az 1950-es években, amikor menekültek a magyarok az Óhazából, amikor látszólag vége volt a világnak, valamibe kapaszkodtak...a Jóistenbe és a cserkészeszmébe!  A menekülésben sokminden elveszett és a cserkészet volt az a dolog, amely megtartotta bennük a lelkierőt!  Most már vége van a menekülés napjainak.  Most már nem úgy kell élnünk, hogy éppen túl akarjuk élni a következő heteket, hónapokat, éveket.  Most már virágoznunk kell és tesszük!  Ezért tudunk ünnepelni 50 évet!

Ötven, négyszáz, egymillió!

            Több mint 400 testvérünk viselte büszkén a 6-os vagy a 38-as csapatszámot az elmúlt ötven év alatt.  De ez nem csupán statisztika!  A garfieldi cserkészélet az, amely összeköti az első csapatparancsnokainkat, Kormann Gabriellát és Pál Andrást.  Összeköti az 1896-ban született Heidrich Jánost és a 2000-ben született Sándor Ildikót és mindazokat akik köztük születtek!

            Az egyes emberek életéből áll össze a történelem és ezért minden ember élete része a képnek!  Ezért olyan fontosak az esküvők, amelyek érintették csapatainkat, és amelyek a cserkészetben szerzett barátságokból keletkeztek:  Jámbor, Kormann, Cseh, Heidrich, Beke, Pándi, Uray, Kerkay, Maczky, Lendvai-Lintner, Medgyessy és több más család egy lett a házasság szentségével, de azok mind egyek voltak azelőtt is.  Mint cserkésztestvérek egymást és a cserkészetet szerették!  Ezt hagyván örökségül gyermekeikre!  De sajnos, már nem vagyunk meg mind a 400-valahányan.  Több cserkésztestvértől búcsúznunk kellett.  Két parancsnoktól, több vezetőtől, köztük néhány fiataltól is.  Keresztes Bélától, Beke Attilától, Burszán Dénestől, Kerkay Hajnalkától, Nagy Miklóstól, ifj. Jámbor Páltól.  Mindig nehéz egy jó baráttól elbúcsúzni, de leginkább akkor csillog a szemünkben a könny és szomorúság, amikor vigyázzban kell állnunk egy-egy cserkésztestvér temetésén!

            A ma orvosok és tanárok, művészek és ügyvédek, autószerelők és kőművesek, szülők és nagyszülők, unokák és dédunokák mind ünnepelünk!

            Az elmúlt félévszázad alatti 400 emberre való nevetés, ünneplés, és könnycsepp újra és újra életre hozta cserkészcsapatainkat.  Mindannyiunk szívében helye van a garfieldi csapatoknak.  A garfieldi cserkeszbarátaink, az örökbe fogadott testvéreink miatt vagyunk itt.  A cserkészeszmék kihatnak életünkre, ott vannak döntéseinkben, irányvonalat adva közösségünk életéhez.

Ötven, négyszáz egymillió!

            1 millió élmény...táborok, tábortűzek, szereplések, avatások, kirándulások, viccek, játékok, ebédek és vacsorák!  Ezek az élmények megtartják bennünk a lelkesedést,  alkalmat adnak ismerkedésre, közösségépítésre és a cserkészet gyönyörű erényeinek elsajátítására. 

1998-ban a cserkészház udvarára eltemettünk egy idő kapszulát.  Minden őrs tett bele valamilyen "kincset."  Az egyik őrs az akadályversenyen nyert piros szalagot temette el.  Egy másik festett egy képet.  Az abban az évben avatott felnőtt cserkészek egy barna nyakkendőt temettek el, a kiscserkészek pedig egy éneklistát.  Az egymillió élményből néhányat megörökítettek, a cserkészházunk udvarán!  Eltemettük azt a pillanatot és minden kincsét.  Hasonlóképpen, el van temetve mindannyiunk szívében egy-egy élmény. Egy jóbarátunk által szerzett mosoly, egy jó tábortűzi szám, felejthetetlen szereplés vagy az avatásunk.  Az első olyan kirándulásunk, amikor kint mertünk aludni sátorban vagy őrséget álltunk éjszaka.  Csakúgy mint az az első alkalom, amikor a reánk bízott cserkész megköszönte, hogy neki is adtunk élményt.  Vagy az a pillanat, amikor a legkedvesebb cserkésztestvérünkkel szembe nézünk az esküvőjén!  Van, aki már megérte, hogy egy hosszú cserkészpályafutás után saját gyermeke vagy unokája belépett a csapatba, vagy olyan, aki látja, hogy az általa avatott kiscserkész évekkel később tesz tiszti fogadalmat és vezeti az új kicsiket!  Ki az, aki nem hiszi el, hogy van egymillió élményünk?

            50-400-1 millió!  Három szám.  Három olyan szám, amely mindannyiunkat összeköt ma.  Öt évtizeddel ezelőtt nehéz volt az élet...a bevándorló családoknak nehéz volt eltartani magukat.  Nem tudtak angolul.  Sokminden fenyegette az akkor idegenbeszakadt magyarokat.  Jóformán, nem volt semmijük, csak a cserkészet.  Kirándulni is éppen csak a 74-es autóbusz segítségével lehetett menni.  Nehéz volt akkor egy cserkészcsapatot fenntartani. 

Ma megvalósíthatjuk az amerikai álmot.  Sokan végetzünk Amerikában egyetemet, a 21-ik század technológiája elkényeztet és látszólag megvan mindenünk.  Nincs már szükségünk a 74-es buszra, hiszen majdnem mindenkinek van már 17-18 éves korában saját autója!  Mondhatni manapság túl sok lehetőségünk van, túl sok minden mellé foglal helyet a fiatalok életében a cserkészet.  Nem vonzó már cserkésztörvény szerint élni.  Nem tudunk már mindannyian ugyanolyan jól magyarul.  Igen, ma is nehéz fenntartani egy cserkészcsapatot!  De ez a sikerünk titka!  Akkor is csináljuk!!! 

Ki gondolta volna öt évtizeddel ezelőtt, a fekete-fehér világban, hogy 2005 nyara kezdetén ennyien ülnek majd össze megünnepelni 50 évet, többszáz barátságot és számtalan élményt! 

50-400-1 millió.  Köszönjük mindenki hozzájárulását ehhez az évfordulóhoz, aki egy félévszázad óta része volt a garfieldi cserkészportrénak!  Isten éltessen Benneteket nagyon sokáig, kedves cserkészcsapataink!

Marshall Tamás cscst., cspk.

Passaic, 2005. június 19.