2010. március 19. - New York-i Magyar Ház
Hungarian House,
213 East 82nd Street, New York, NY 10028-2701

MESTER SÁNDOR (MS3) GITÁRESTJE
Utána beszélgetés a zenésszel

Fotók: Győrffy Gabriella


Mester-munka a Magyar Házban

beszélgetés Mester Sándor gitárművésszel, New York-i premierje után

Nagysikerű, telt házas koncertet adott Mester Sándor (MS3) gitárművész március 19-én a New York-i Magyar Házban. A magyar művész portugál turnéjáról látogatott el Amerikába, ahol New Yorkban első alkalommal muzsikált 600 évet felölelő klasszikuszenei repertoárjából.

Négy év alatt 400 koncertet adtál,
600 év zenei ismeretanyagát játszod. Felfogni is nehéz, nem hogy végigcsinálni, megtanulni…

A 600 év repertoárja csak első hangzásra tűnik soknak, valójában szinte az összes klasszikus gitáros játszik reneszánsztól napjainkig. Én mindegyik stílust egyformán szeretem, mindegyik egyformán kedves a számomra. Persze vannak esték, amikor jobban esik spanyol romantikust játszani, de valamikor a barokkot élvezem leginkább. A koncertezés más történet: ez egy amolyan kényszeres dolog volt nálam. Muszály volt sok koncertet adnom, ez hozott vissza a zenéhez, az élethez.

Honnan?! Neked nagyon igéretesen indult a karriered: 12 évesen kezdtél gitározni, 17 évesen országos versenyt nyertél, elsőre felvettek a Liszt Ferenc Zeneakadémiára…

Igen, jó volt a rajt, de sajnos elkapott egy tipikus zenészbetegség. Disztóniás lett a kezem, tónus rendelleneséget kaptam. Ez azt jelenti, hogy az ujjaim elkezdtek nem úgy mozogni, ahogy kellett volna. Ezzel teljesen lebénították a gitárjátékomat. Ez különben egy tipikus zenészbetegség, főleg a férfiak kapják el, leginkább a zongoristák és a gitárosok, közülük minden huszadiknál jellemző ez a rejtélyes kór. Nálam a disztónia pont az akadémia utolsó évében csapott le…

Nem is tudtam lediplomázni. Kettétört valami, ami még ki sem bontakozhatott. Nem volt egyszerű helyzet, mert már kezdett Magyarországon nevem lenni, több munkám volt, különféle műfajokban próbálkoztam. Derült égből villámcsapásként ért a magatehetetlenségem.

Hogy tudtad mindezt feldolgozni? A mostani koncerteden egy magabiztos, klasszikus teljesítményt hallhatott a közönség.

Köszönöm, ha így érezted. Látod, a mostani teljesitményemhez kellett az a rengeteg korábbi fellépés, az évenkénti 100-150 koncert. Ami a betegséget illeti: évek kellettek ahhoz, hogy ismét ki tudjak állni a színpadra gitárral. Hosszú ideig azt sem tudtam, mihez kezdjek! Otthon a mai napig nincs egyértelmű gyógymód erre a kórra. Ide-oda jártam doktorokhoz, sehol senki komolyan nem tudott rajtam segíteni. Voltam pszichiáternél, mert sokan azt feltételezték, hogy ez lelki alapú rendellenesség… Olyan volt, mintha elvették volna az identitásomat. Fájdalmas, önmarcangoló életet éltem, nem kevés depresszióval. Évekig nem tudtam többet aludni mint napi 1-2 óra. Annyira gyűlöltem az életemet, hogy el is akartam dobni magamtól… Egyik szilveszter éjjel például egy sörösüveg majdnem végetvetett a szenvedéseimnek. Ha az akkori barátnőm nem segít rajtam, ma nem lennék itt.

Végül is hogyan sikerült meggyógyulnod? Több évig nem csinálhattad azt, amire addig komolyan készültél. A fizikai és lelki megpróbáltatások közepette mivel teltek éveid?

Szerencsére a sors összehozott Róth Ede gitártanárral, akivel évek hosszú tréningjei után újraépítettük a technikámat. Egyszerűen olyan módszert használtunk, amivel nem erőltettem a kotta-alapú gitározást és zeneszerzést. Valahogy arra jöttünk rá, hogy ez a tónusos rendellenességem amiatt alakulhatott ki, hogy ösztönöktől eltérő technikákat tanultam korábban, és a kezem, az ujjaim olyen ellenreakcióba léptek, hogy megtagadták a működést. Azoknál a zenészeknél, akik nem kottából tanulnak gitározni vagy zongorázni, vagyis ösztönös zenét csinálnak, mint a cigányok, azoknál szinte ismeretlen ez a betegség. Így tehát pár év alatt újra visszataláltam a gitárhoz. Igaz a köztes zűrös és nehéz évek alatt is muszály volt elfoglalnom magam. Minden depresszív és alváshiányos napomon is motoszkált bennem egy cselekvési kényszer. Lehet, ez tartott egyáltalán életben…

Elkezdtem egy teljesen új vállalkozást. A számitástechnika segítségét hívtam ahhoz, hogy maradhassak a zene közelében: a számítógépemen kezdtem el zenéket írni, olyan technikával, amely addig még ismeretlen volt a világban. Digitális improvizációs programokat fejlesztettem, amihez a világ különféle tájáról toboroztam befektetőket. Visszanézve most, őrült dolgok voltak ezek. Több tíz- és százezer dolláros befektetőkkel vacsoráztam különböző országokban. Sokakat érdekelt az ötlet, éjjel-nappal ezzel telt az életem. Ez volt a legjobb nyelvleckém is! Annyi angol nyelvű levelet írtam, olyan sok konferencia-beszélgetésen vettem részt, hogy az felért több  intenzív kurzussal is! Szerencsére szépen is kerestem a találmánnyal egy pár évig. Multimilliomos nem lettem, de talán kárpótlásra leltem benne a gitárkarrier bizonytalan felfüggesztése miatt. Olyan ismert művészek érdeklődtek a találmány iránt mint Robbie Williams, Moby vagy az Erasure együttes. Aztán a Youtube 2005-ös piacradobásával elvesztette exkluzivitását az amivel mi próbálkoztunk. Szerencsére addigra már kezdett a kezem egyre jobban működni, így belevágtam hazai koncertekbe is.

Praktikusan körbeutaztad Magyarországot és Romániát is.

Igen. Évente 100-150 koncertet adtam, apró falvakban, nagyobbacska kultúrházakban, templomokban, iskolákban, sportcsarnokokban zenélhettem. Több ezer ember bíztatása, tapsa, bátorítása volt a legjobb kúrám. Irtózatosan féltem és aggódtam az elején, de aztán idővel egyre inkább alakult stressz-mentessé minden. Olyan volt 32 évesen előről kezdeni, mintha a nulláról indultam volna újra. De szerencsére sikerült. Jöttek a lemezek, egyre több hazai és külföldi fellépés is.

Az egyik erdélyi turnéből film is készült: mostani párod és feleséged, Hajdú Eszter rendezett egy dokumentumfilmet Bölcsődal címen, amelyet otthon több televízió is vetített.

Eszter életem párja. Magyarországon ismert dokumentumfilmes, és nem csak a rólam szóló film miatt… Nem akarom a nyakába akasztani ezt a terhet, de alighanem a végleges megmentőm is. Hosszú évek óta ismerjük egymást, a szerelem 3 éve tart. Sokat dolgozunk együtt, kreatív párost alkotunk. Én vagyok az utóbbi munkáinak a gyártásvezetője, zeneszerzője. Most épp egy új filmen dolgozunk. Pont a disztóniáról, a zenészeknél előforduló kézbetegségről forgatunk egy nemzetközi dokumentumfilmet. Áprilisban, Görögországban lesz a premier. De életünk ennél praktikusabb és egyszerűbb értelemben is összefonódik: közös gyermekünkkel együtt élünk jelenleg Portugáliában. 

Inenn a szoros ragaszkodásod a koncerten is hallott portugál és brazil zenéhez?

Nagyon szeretem ezt a műfajt, egyre jobban ismerem és játszom is. Persze ez természetes is. Azonban Bartókot, Bachot épp úgy szívesen játszom. Őket érzem igazán megkerülhetetlen zenei óriásoknak.

Mi-mindenre készülsz a közeljövőben?

Szeretném, ha tudnám életem mostani tempóját tartani. Nagyon jól megvagyunk Portugáliában, sokat játszom. Mellette taníthatok is, foglalkozhatom zeneszerzéssel is, és korábban alapított számitástechnikai vállalkozásom ügyeit is tudom követni. Mindezek mellett készülök egy újabb albumra is, de nem a hagyományos értelemben - szeretném a jelen technikai kihívásainak megfelelően online hanganyagként elhinteni a virtuális éterben.

Wallenstein V. Róbert


A beszélgetés moderátora Szarvasy Mihály

Mester Sándor és felesége, Hajdú Eszter filmrendező


Kapcsolódó oldalak:

www.sandormester.com

New York-i Magyar Ház

New York-i Magyar Ház - gimagine fotóriportok