2006. április 12. - Magyar Ház, NYC

A New York-i Magyar Könyvtár és az eMagyarPontNY közös szervezésében:

MIQUEU MONTANARO

Fotók és interjú: Rózsa Ákos

Montanaro az etnikai ihletésű szabadzenélés európai vándora. Zenei világa nem ismer határokat, gyökerei a provanszáli muzsikához kötik, de otthonosan mozog Kelet-Európa zenei hagyományaiban is.
A francia anyanyelvű, magyarul is beszélő Michael, azaz Miquču Montanaro húsz éve koncertezik rendszeresen világszerte, Magyarországon pedig visszatérő vendég. Szinte minden hangszeren játszik, de szólistaként szívesen lép fel mint dob-furulyás, mivel a dob és furulya az okcitán népzene jellegzetes hangszerkísérete.

Montanaro egyik fő műve, a Vents d'Est (Keleti Szél) évek óta létező színpadi produkció, mely a dél-európai és az észak-afrikai népek folkzenéjének sajátos ötvözete a közép-európai népek folkzenéjével, változatos jazz-elemekkel színesítve.

A Ghymes együttes és a magyarországi Vujicsics együttes az Európa szerte sikerrel szereplő Vents d’Est (Keleti Szél) című produkció egyik résztvevője. Zenei sokszínűségét (népzene, dzsessz, kortárszene) és földrajzi eredetét (mediterrán, szerb, horvát, magyar, szlovák) tekintve a Vents d´Est nevű 17 tagú nemzetközi zenekar a maga nemében kivételes élő "zenei mozaikot" alkot. A zenekar "atyja", vezetője Miquču Montanaro francia - okcitán zenész és zeneszerző.

A Vents d'Est mellett persze Montanaro munkássága számos műfajra kiterjed, előszerettel játszik ismert kelet-európai jazz és jazz-rock zenészekkel. Rendszeresen dolgozik cseh, szlovák, magyar muzsikusokkal. Csaknem annyi időt tölt Afrikában vagy a Távol-Keleten, mint Európában. Zenéjében hallható a számtalan zenei világ hatása, s szerencsére ez a sokrétűség nem lesz áttekinthetetlen vagy erőltetett, henem éppen ellenkezőleg, egy intelligensen, és igényességgel megalkotott zenei világ kerekedik ki belőle.

Forrás: Meghívó

MIQUEU MONTANARO a Magyar Házban!

A vándorzenész Montanaro szinte minden hangszeren játszik, gyerekkora óta nem lehetett hangszer nélkül látni. Egyéni koncertjein dobbal, furulyával, tangóharmónikával szórakoztatja vendégeit és a közönséggel ugyanolyan bensőséges kapcsolatot igyekszik kialakítani, mint a zenével. Előadóművész, aki a mediterrán és a keleti zenék világát ötvözi saját és tradicionális kompozíciókat megszólaltatva, beleszúrogatva jazz és hip-hop elemeket.

Meséljen a kezdetekről?

- Olasz franciaként születtem Provance-ban, ez Franciaország déli része, egy györnyörű környezet, ahol minden megtalálható egy helyen. Hegyek, völgyek, tavak, puszták, tengerpart ott minden a szülőföldem körül. Ma egy nagy-nagy városban élek, ahol 700 ember lakik, igen ne nevessenek, ez egy nagyváros ahhoz képest hol születtem, ugyanis ott nem élt több ember 70-nél.

Nagyon jól beszéli a nyelvünket, miként lehetséges ez?

-15 éves voltam, mikor először hallottam a magyar nyelvet és elhatároztam én ezt megtanulom, magaméva teszem. A környezetemben élő barátok, ismerősök megpróbáltak lebeszélni: Miért nem tanulsz inkább angolul, annak sokkal nagyobb hasznát veszed? Nekem tetszett, így nem hallgattam senkire. Később kiderült az egész életemet ez veszi körül.

Mit jelentenek a magyarok az életében?

Én egy multikulturális francia vagyok. A zenekaromból, aminek a neve: Vents d'Est (Keleti Szél) a 17 zenészből 12 magyar, ez jelent valamit. Bármerre megyek a világban most New York, tegnap New Jersey, holnap Toronto, mindenhol magyarok szervezik koncertjeimet.

Nem láttam eddig senkit két furulyát fújni, mi ez pontosan?

A zongora politon hangzását utánozva kezdtem el játszani két furulyán. Ebben az időben ismerkedtem meg két lánnyal s mindkettőbe rögtön beleszerettem. Sokat segített a dalok további kialakításában, ugyanis úgy kellett egyszerre a két hangszeren játszani, hogy mindkettő eleget kapjon és ne érezzen egyik sem kevesebbet.

Milyen a vándorzenész élet?

Az élet egy gyönyörű utazás a zene szárnyán, az utazónak egy dolgot kell figyelemben tartani, ne vigyen magával órát. Mégpedig azért, hogy mindig annyi időt tudjon tölteni a jó helyeken, amennyi kedvére való…

Rózsa Ákos - Hagyatékőrzői Egyesület